Hányszor kell újraírni egy regényt?

Mármint hányszor kell elejétől végig átmenni rajta és változtatni dolgokon, akár új szereplőket beleírni vagy egyes szereplőket kiírni belőle? Sokszor gondolkodtam rajta, hogy mennyi a tényleg szükséges újraírás és honnan kezdődik az, amikor az ember csak kicserél szavakat, másként fogalmaz meg mondatokat, de igazából nem is javít, nem is ront már a kéziraton. Nyilván nem fogom megmondani a tutit, mert én sem tudom, talán senki sem tudja pontosan. Nem hiszem, hogy létezne rá konkrét meghatározás, hiszen egyrészt az írás eléggé szubjektív (mint a művészetek általában), tehát mindig jöhet valaki, aki azt mondja, hogy ezt, vagy azt mindenképpen át kell írni a kéziratban, másrészt, minden kézirat, minden sztori más. Vannak egyszerűbbek és bonyolultabbak. Egyszerűbb történetnél könnyebb eldönteni, mi az, ami odavaló és mi az, ami csak tölti az oldalakat, de nem ad hozzá sem a karakterekhez, sem a történethez, bonyolult sztorinál viszont nehezebb.

Nagy kedvencem, Stephen King Végítélet című regényének első kiadott változata például négyszáz kéziratoldallal volt kevesebb, mint a később kiadott 1152 oldalas, bővített verzió. Ez nagyjából 150 000 szó. Csak a miheztartás végett tehát csak a kihagyott rész kb kétszer akkora, mint a Harry Potter sorozat első kötete. A Végítélet kéziratát annak idején (1978-ban) a Doubleday kiadó egyszerűen túl hosszúnak ítélte meg ahhoz hogy nyereséges legyen, mivel túl sok papír kellett volna hozzá és ezért csak jóval drágábban tudták volna forgalmazni, ezért King kénytelen volt 400 oldalt kivágni belőle. Az 1990-ben kiadott bővített változat megjelenésekor viszont King már olyan híres volt, hogy a nyereségesség egyáltalán nem volt kérdéses. És hadd tegyem hozzá, hogy én annak a kihagyott és később belekerült négyszáz oldalnak minden sorát végtelenül élveztem. Olyan sok mindent tudtunk meg a szereplőkről, annyi plusz információ volt benne, ami teljesebbé tette a már amúgy is nagyszerű könyvet, hogy az valami elképesztő.

Szóval a kérdés: jogos volt, hogy kiszedték mindezt az első változatból? Honnan tudjuk, hogy amikor egy kiadó azt mondja, ki kell vágnunk egy részt a kéziratunkból, azzal nem éppen ezt a csipetnyi plusz fűszert veszi ki a kiadandó könyvünkből? A választ én sem tudom. Annyi biztos, hogy a kiadók meg tudják saccolni, hogy mi az eladható és mi nem. Ez a munkájuk, ezzel foglalkoznak a hét minden napján. Lehetséges, hogy a Végítélet első változatának olvasótáborából sokan nem vették volna meg a könyvet, ha olyan hosszú és ezáltal drágább? Talán.

J. K. Rowling első Harry Potter könyve sem véletlenül olyan rövid. Bármibe lefogadom, hogy a könyv írásával eltöltött hat év során Rowling újra és újra vágott belőle, addig formálta, amíg olyan feszes, könnyen olvasható, magával ragadó, gyors sodrású könyv lett belőle, amit gyerektől felnőttig mindenki olyan szívesen olvas a mai napig is.

A "Harry Potter és a bölcsek köve" első kiadott (angol nyelvű) változata végül 76 944 szavas lett, egy 223 oldalas könyv, amit az írónő sok-sok elutasítás és többszöri átírás után a Bloomsbury kiadónál publikált. A hírek szerint Rowling csak az első fejezetet tizenötször írta újra. Bezzeg mire a sorozat ötödik kötetéhez ért, már senki sem bánta, hogy a könyv 257 045 szavas (766 oldalas) lett, vagyis durván háromszor akkora, mint az első könyv. De vajon ez csak azt jelenti, hogy egy Rowling, vagy egy King hírnevével rendelkező író bármennyi sületlenséget büntetlenül leírhat, mert úgyis kiadják, hiszen mindketten híresek? Szerintem igen is meg nem is, de inkább a nem felé hajlok. Mert oké, egyrészt nyilván igen, minden kiadó kapva kap egy új könyvön egy olyan írótól, akinek milliós olvasótábora van, akinél borítékolva van a siker, szóljon a könyv bármiről is, másrészt viszont, mire az ember odáig ér, hogy annyi könyvet megír, annyi elutasítást, kritikát elszenved, már sokkal jobban meg tudja ítélni, mik azok a plusz információk, amik valóban a könyv és a karakterek segítségére vannak és mi az, amivel nem érdemes tovább hizlalni egy már amúgy is termetes regényt.

Hadd mondjam el, mennyire fontos nekem az átírás. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, azt hiszem, értek az íráshoz, de az ember lelkes amatőrként is levon előbb-utóbb néhány következtetést. Észrevettem, hogy amikor egy hosszabb kéziratot újra előveszek, már teljesen más szemmel látom, mint amikor először elkezdtem írni. Általában az szokott lenni az érzésem, hogy "hú, ez de szar". Pedig nem feltétlenül használhatatlan, csak még nyers. De épp erre való az átírás.

Több nagy író is javasolja, hogy amikor elkészül az ember egy kézirattal, felejtse el egy hónapra, foglalkozzon valami teljesen mással, akár írjon addig novellát, vagy bármi mást, de zökkenjen ki a kézirat világából, hogy aztán egy hónap múlva, amikor nekiül és elejétől végig elolvassa, kicsit objektívabban tudja nézni, hogyan nyílik ki a sztori, mennyire hitelesek a karakterek és úgy általában érdekes-e az egész annyira, hogy érdemes legyen foglalkozni vele.

Vannak, akik részletes, hosszú outline-t írnak és mire nekikezdenek a tulajdonképpeni kéziratnak, már minden a legapróbb részletekig ki van dolgozva. Mások, köztük én is, csak egy rövid jegyzettel, (vagy még azzal sem) a tarsolyukban vágnak neki a dolognak. Ilyen esetben szinte elkerülhetetlen, hogy a kézirat elején több olyan szál is akadjon, akár komplett fejezetek, amik a történet végére teljesen irrelevánsok lesznek, esetleg nem vezetnek sehová, mert időközben eszünkbe jutott valami más és teljesen más irányba mentünk tovább. Az is lehet, hogy a fejezetek sorrendjén kell változtatni, hogy a sztori logikusabban épüljön fel, vagy ütősebb legyen. Én ezt a részét a dolognak nagyon élvezem. Amikor újraírom a kéziratot, már pontosan tudom, ki kicsoda, kinek mi a sorsa, hogyan alakulnak barátságok, szerelmek, emberi életek a sztorimban, ezért teljesen más szemmel látom a dolgokat.

A második verzió megírása egy második lehetőség a művünk tökéletesítésére.

Térjünk vissza akkor az eredeti kérdéshez. Hányszor kell újraírni egy kéziratot? Ha mondanom kéne egy számot, azt hiszem én kettőt mondanék minimumnak. Vagyis egyszer megírjuk, aztán újraírjuk, aztán megmutatjuk valakinek, aki ért hozzá, véleményt kérünk és megint újraírjuk. Azt hiszem, ezzel már el lehet indulni.