Stephen King: Never flinch

Most fejeztem be az aktuális King könyvet, a "Never Flinch"-et (A magyar változat címe: Ne hátrálj!). Gondoltam összefoglalom az érzéseimet vele kapcsolatban.

Röviden: tetszett, de nem mondanám, hogy imádtam, vagy meglepődtem rajta.

Bár King még mindig zseniálisan ír, az utóbbi könyveiben, főleg a Holly Gibney sorozatban az az érzésem, hogy biztosra játszik, nem igazán vállal kockázatot, így a történetek nem meglepőek annyia, nem hoznak olyan friss ötleteket, mint ahogyan azt egyes régi könyveiben megszokhattuk. Gondolok itt a Duma Key-re, a Bag of bones-ra vagy a 11.22.63-ra, sok más igazán jó könyve mellett, amiket mindenki ismer. Ez persze egy fantasztikus írói karrier végén teljesen érthető és nem szeretjük őt ettől kevésbé. Mindig külön élvezet belemerülni egy új írásába, már csak a sajátos hangja miatt is. Olyan érzés, mint hazatérni és rég nem látott rokonokkal beszélni, rég nem hallott dialektusokat hallani. Melegséggel tölti el az ember szívét. Nekem, aki King mind a százhetvenegynéhány történetét olvastam (sokat többször is), sokkal nehezebb elfogadni a tényt, hogy a nagy öreg előbb-utóbb leteszi majd a lantot. Olvastam már pletykákat arról, hogy az utolsó könyvén gondolkodik és bevallom, kicsit összeszorult a szívem a gondolatra, hogy a nagy Stephen King egyszer csak nem ír majd több könyvet. Persze, hál'istennek van elég tehetséges fiatal író, kezdhetném a felsorolást egyenesen King két fiával, Owen Kinggel és Joseph Hillström Kinggel, akit Joe Hill-ként ismer a nagyközönség, de akkor is...

A Never flinch érdekessége, hogy King ezúttal előre megírta a plotot, nem a szokásos szabad stílusában szőtte a történetet. Saját elmondása szerint kicsit Agatha Christie-sre akarta formálni a könyvet, amely ezúttal semmilyen természetfeletti szálat nem hordoz és a Mr. Mercedeshez hasonlóan színtisztán bűnűgyi thriller. Ennek a zsánernek számomra Michael Connely a királya a Harry Bosch, Jack McEvoy és Lincoln Lawyer szériákkal, Kingtől én inkább természetfelettit vártam volna, ő abban igazán jó. Újabban egyébként egy másik hatalmas kedvencem a Harry Potter széria szülőanyja, J. K. Rowling is bűnügyi thrillerben utazik a Cormoran Strike sorozattal (Robert Galbraith álnéven), de ő ezt Kingnél lényegesen jobban csinálja, mivel ő kezdettől fogva plotter volt, tehát Kinggel ellentétben minden apró mozzanatot előre megtervez és csak akkor kezd hozzá a tulajdonképpeni könyvíráshoz, amikor már az egész széria plotja világos számára. Szóval ez a könyv esélytelen rá, hogy akár King legjobb húsz könyve közé is bekerüljön, de egyáltalán nem egy rossz könyv. Lelkes King rajongóknak kötelező, de meg merném kockáztatni, hogy bárkit tökéletesen elszórakoztat, aki szereti a bűnügyi thrillereket.

Ezzel a bejegyzéssel egyébként nem az a célom, hogy komoly könyvkritikát írjak, vagy ismertessem a történetet, inkább az érzéseimet akartam ezzel kapcsolatban papírra vetni, szóval összefoglalom akkor a lényeget: A Never flinch izgalmas, van benne lélek, szerethető karakterek (Bár mostmár kezd kicsit idegesítő lenni Barbara és Jerome Robinson, akik mindenben tökéletesek, mindenhez értenek és mindent elérnek, ami lehetséges a világon, ráadásul a Mr. Mercedes óta minden könyvben halálos veszélybe kerülnek és mindig megmenekülnek) de az alap sztori és a gyilkos indokai kicsit erőltetettek. Az elmesélés módja viszont a Kingtől megszokott magas standardoknak megfelelő. Kevés olyan író van, aki úgy tud mesélni, hogy egy amúgy nem annyira érdekes helyzetet is érdekessé tegyen csupán azzal ahogyan leírja, de King ezek közé tartozik, és a Never flinch-ben sem okoz csalódást. Ha választanom kéne, hogy hasonlóan jó de nem nagyszerű könyveket olvassak Kingtől a jövőben, vagy inkább semmit, egyértelműen megelégednék a hasonlóan jó könyvekkel. Az igazán nagyszerű könyvekben végülis pont az a nagy szám, hogy még a legjobb írók sem tudnak minden füttyentésre olyanokat írni, nem igaz?